2016. augusztus 24., szerda

Huntsville High School

Megkezdődött az a dolog amitől talán a legjobban féltem, az iskola. A fogadó szüleim azzal nyugtattak, hogy ugyan már, rengeteg 9.-es lesz, és ők is ugyan úgy nem tudnak semmit a suliról. Hát igen, csak azzal a pici különbséggel, hog ők beszélik a nyelvet. Az első napom nem sikerült valami fényesen. Semmit nen találtam, folyamatosan eltévedtem, senkit nem ismertem. Aztán miután megkaptam a 3. órarendem aznap, és rossz osztályba mentem, és a 4. óráig csak ültem,hogy úristen nem értek semmit, és rettentően utálom az egészet. Aztán egy fiú odajött, hogy ne szomorkodjak, mert ha sírni fogok, énekel nekem, és az senkinek nem lesz jó. Tényleg énekelt. Onnantól kezdve valami megváltozott..nem egyedül ebédeltem, egyre többen köszöntek a folyosón. Miután megtudják, hogy cserediák vagyok, mindenki magyar szavakat akar hallani, velem akar ebédelni, azt kérdezgetik honnan származom, és még is miért pont ide jöttem.
A tanárok is hihetetlenül kedvesek, mindenben próbálnak segíteni.😄
Sosem hittem volna, de a német lett a kedvenc órám. Van egy elképesztően aranyos tanárom, és csak 7-en vagyunk a német csoportban, szóval sokkal könnyebb barátkozni is. Egyébként Mr. Bounbauh Németországból származik, van egy mexikói lány, na meg ugye vagyok én is. Tiszta multikulti.  Első németen a tanár mondott nekem valamit németül, de az értetlen tekintetemből rájött, hogy fogalmam sincs mit mondott, majd hogy segítsen nekem, lefordította angolra. Természetesen még mindig nem értettem. Végül ő is elnevette magát, és mondta, hogy ha nem haragszok több nyelvvel nem próbálkozik. Imádom az órát, de tényleg ez az egyik legnagyobb agymunkát igénylő, mert egyszerre 3 nyelven kell gondolkozzak, de rájöttem, hogy ez egyelőre nem igazán megy.
Van még egy nagyon problémás dolog.. a nevem. Bár tény, hogy azóta már tökéletesen betűzöm, és többször mondtam el a saját nevem, mint valaha, de ez ezzel jár. Voltam már Fuszi, Fruzi, Fudzsi , Fjuzi és hasonlók, de nagyon édesen próbálkozik mindenki..😍 A vezetéknevemet meg inkább hagyjuk.
Vannak dolgok, amit már jobban értek a többi órán is, de vannak pillanatok, mikor elgondolkozok, még is mi a francot keresek itt, és milyen nyelven beszélnek ezek..
Kezdem megszokni a dolgokat, és már tényleg nem tűnik olyan szörnyűnek az iskola, sőt tegnap már úgy keltem, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, hogy részese lehetek ennek.







2016. augusztus 23., kedd

Galveston 😍

Elképesztően jó hétvégénk volt a többi cserediákkal. A vilàg minden tájáról voltak, Brazília,Thaiföld, Japán, Spanyolország, Belgium, Franciaország..de inkább képekkel mesélek..😄
Tengerpartoztunk, voltunk egy akvàriumban, moziztunk, szavakat tanítottunk egymàsnak, Harry Pottert neztunk, éjszakai fürdőztünk. Nagyon szuper csapat jött össze, egyszerűen nem bírok várni októberig, hogy újra lássam őket, már most hiányoznak. 😍
Ui. Tegnap kezdődött a suli, próbálok majd írni, ha lesz időm.















































2016. augusztus 18., csütörtök

Rotary meeting and we're sophomores!😄

A suli hatalmas.. még térképet is kaptam hozzá, de szerintem így is tuti el fogok tévedni. Beszélgettünk az edzőkkel ès a tanárokkal, mind nagyon kedvesek voltak, ès végül arra jutottunk, kipróbálom a focit és a kosarat is, és majd meglátjuk melyik tetszik jobban. Az egész épület tele van feliratokkal meg rajzokkal amit a különböző évfolyamok készítettek. A 9. Évfolyamosokat hívják freshmen-nek, a 10. a sophomores (ez leszek én is😄), a 11.-esek a juniorok, a 12.-esek pedig a seniorok. Hétfőn meglátjuk, már nagyon izgulok😨.
12-re mentünk a Rotary gyűlèsre. Mindenki nagyon kedves volt, és próbált velem beszélgetni, már amennyire ez sikerült. Ahogy kiejtem a Hungary szót, rögtön mindenki az olimpikonjainkkal köt minket össze, ami elképesztően jó érzés.🙈 Aztán persze jön a hungry-Hungary szóvicc, ami először vicces volt, de így már a 20. alkalommal nem az.. 
A fogadó apukám bemutatott, majd mindenki tapsolt, én eléggé zavarban voltam, szóval próbáltam minél gyorsabban visszajutni a helyemre, de visszalökdöstek, hogy még maradjak egy kicsit. A klub vezetőjétől kaptam egy kis fa csizmát azzal a szöveggel, hogy itt Texasban mindenkinek van csizmája, és ha már itt vagyok, én se maradjak ki ebből. 😄
Ma pedig elmentünk vásárolni, mert nem volt övem, és a suliban csak olyan pólókat lehet viselni, amiknek van gallérjuk. Ez egy picit fura még, de majd megszokom.
Végre beszereztem egy cowboy kalapot, mostmàr mehetek is haza, mert igazából csak ezért jöttem. :P Hihetetlenül imádom, szerintem aludni is ebben fogok..
Holnap megyünk a többi cserediákkal egy szigetre. (Nem, nem Hawaii-ra :P ) Nagyon várom, hogy végre találkozzak velük.
❤❤Fruzsi












2016. augusztus 16., kedd

Minden furcsa, ès mindenki gyorsan beszèl..🙈

A hétfő reggelem úgy indult, hogy Carol szólt előző este, hogy megyünk egy brazil cserediákért a reptérre. Mentünk. Hajnali 6-kor. Aztán elmentünk reggelizni egy Egg&I nevű helyre. Fogták a palacsintát, és megpakolták áfonyával, csokiöntettel, juharsziruppal..... és baconnel. Kellett néhány perc, hogy rávegyem magam a megkóstolására, de bármennyire is furcsán hangzik, annyira nem is rossz. Utána el kellett intézni a sulis dolgokat, papírokat, hogy milyen tantárgyakat fogok tanulni. Rengeteg féle tantárgy van itt, a főzéstől kezdve a videójáték tervezésig. Volt egy kis nézeteltérésem, ugyan is történt az, hogy a biológia csoportba nem akartam berakni,mondván hogy az a kilencedikeseknek van, és inkább legyek a saját korcsoportommal, így válasszak másik tantárgyat. Eddig ezzel nem is lenne baj, hiszen van vagy 1000 féle. A titkárnő aki intézte a tantárgy elosztást, miután nem sikerült döntenünk, megkérdezte, nem gondolkoztam azon, hogy szeretnék e gépelést tanulni. Belőlem meg kibukott az az őszinte "Are you serious??", hiszen valahogy olyan furcsa volt, hogy napi 50 percben gépelést tanuljak. A nézésükből kiderült, hogy igen. Ez teljesen komoly. Végül közösen ùgy döntöttünk, hogy megpróbálkozom a biosszal. Ezek mellé az angolt, németet, amerikai törit, kémiát, és a focit fogom felvenni. Hatalmas az iskola😱.. hihetetlenül nagy könyvtárral, edzőteremmel, focipályával. Hazafele menet találtunk egy Street workout parkot, ami igaz nem olyan nagy, de meg van hol fogom tölteni az időm nagy részét.😍Ezzel csak az a baj, hogy szombat óta (igaz kisebb megszakításokkal) zuhog. Persze, ez nem változtat semmit a hőmérsékleten, ugyan ùgy 1000 foknak érződik.

Este elmentünk futni a fogadó apukámmal, és meg kell mondjam, ilyen nehéz 3 kilóméterem még sosem volt. Alig kapsz levegőt, de amit kapsz az is párás és forró. Pedig szerintük még meleg sem volt. 

Ma reggel kicsit tudtam skypeolni a barátaimmal, és beszélni anyéákkal. 😄

Aztán irány a kórház, mert az iskolának nem volt jó az európai mellkasröntgen. Nagyon nagyon kedvesek az ápolónők és az orvosok, gyorsan meg is csinálták, és meg is kaptuk az eredményeket. 

Ma még a bankot sikerült elintézni, ami azt jelenti, hogy lett saját bankkártyám.. és ez elég fura érzés..

Egyre jobban értem, hogy mit mondanak, bár eléggé kell koncentráljak, mert hihetetlenül gyorsan beszélnek, és ha egy pillanatra nem figyelek, máris lemaradok két mondatról. 

Ha jobb idő lesz, megpróbálok több képet készíteni.

❤❤ Fruzsi